KSH: nyolc év után tavaly nőtt először a lakossági fogyasztás
Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez az adat – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.
Az előzetes évközi adatokat tartalmazó jelentésben a KSH kiemeli: nagy különbségek voltak az eltérő típusú háztartások között. Az egyszemélyes háztartásokban havonta átlagosan 108 702 forintot költöttek egyebek mellett rezsire, élelmiszerre, közlekedésre, szórakozásra, nem számítva a megtakarításként félretett összegeket, míg a négyszemélyes háztartásoknál ugyanez az összeg 56 165 forint volt. A jelentés készítője szerint ennek az az oka, hogy a termékek és szolgáltatások jelentős részét közösen fogyasztják el a háztartás tagjai, valamint fogyasztásuk szerkezete is eltérő.
A statisztikai hivatal jelentése szerint a háztartások jövedelmi helyzetét javította egyebek mellett a reálbérek 3,2 százalékos növekedése és a nyugdíjak 2,4 százalékos emelése, valamint a foglalkoztatás bővülése is. A foglalkoztatottság növekedésével több háztartás jutott rendszeres jövedelemhez, ami főként a szegényebb háztartások esetében bővítette a felhasználható forrásokat – írja a KSH.
A tizenkét fogyasztási csoport közül kilencben bővült a lakossági fogyasztás. A legnagyobb mértékben a közlekedésre és a hírközlésre fordított kiadások emelkedtek tavaly – 13,7 és 11,9 százalékponttal -, míg a szeszes italok és dohányáruk fogyasztása 3,5 százalékkal csökkent.
A jelentés készítői szerint kedvezően változott a fogyasztási kiadások szerkezete. Az alapvető kiadások közül az élelmiszer-fogyasztás részaránya kisebb mértékben, 24,6 százalékra csökkent, a lakásfenntartásra fordított összegek aránya jelentősen, közel 2 százalékponttal, 23,7 százalékra mérséklődött, elsősorban a rezsiköltségek árcsökkenésének köszönhetően. Ezáltal nőtt a szabadon felhasználható pénzmennyiség, a háztartások további igényeinek kielégítésére összes kiadásuk 51,7 százaléka maradt, ami a 2013. évihez képest 2,1 százalékpontos növekedés – írja a KSH.
Csökkent a különbség tavaly a leggazdagabb és legszegényebb háztartások kiadásai között. A legalsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztása az egy évvel korábbinál 5 százalékkal több, 36 468 forint volt havonta, míg a legfelső jövedelmi ötödbe tartozó háztartások 124 146 forintot költöttek, ami 1,6 százalékkal kevesebb a 2013-ban mértnél – olvasható a KSH kiadványában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánkban és az unióban is mérséklődött a vágósertés ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

