KSH: kissé csökkent az export és az import értéke
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 0,1 százalékkal, az importé 0,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 59 millió euróval 500 millió euróra nőtt – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az export és az import ezt megelőzően tavaly júniusban csökkent 7,3, illetve 2,3 százalékkal.
A novemberi export értéke 9,469 milliárd euró volt, 625 millió euróval kevesebb az előző havinál és 11 millió euróval kisebb az egy évvel korábbinál. A novemberi import 8,969 milliárd euró tett ki, ami 647 millió euróval elmaradt az előző havitól, és70 millió euróval az egy évvel korábbitól.
Forintban számolva az export 3,2 százalékkal, az import 2,5 százalékkal nőtt az előző év novemberéhez viszonyítva. A forint árfolyama tavaly novemberig egy év alatt 3,59 százalékkal (11,56 forinttal) gyengült az euróval szemben és 6,47 százalékkal (18,37 forinttal) a dollárral szemben.
A múlt év első tizenegy hónapjában az export euróban 4,4, forintban 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 4,9, illetve forintban 6,9 százalékkal nőtt. A tizenegy havi exporttöbblet 272 millió euróval lett kevesebb, 4,866 milliárd eurót tett ki.
Az export január-novemberi értéke 101,456 milliárd euró volt azaz meghaladta a 100 milliárd eurót, amihez az előző két évben még a decemberi kivitel is szükséges volt. Az export 2018-ban lépte át először a 100 milliárd eurót 680 millió euróval, 2019-ben pedig 4,855 milliárd euróval szárnyalta túl a 100 milliárd eurós küszöböt.
Az import 96,590 milliárd eurót tett ki a múlt év első tizenegy hónapjában, így biztosra vehető, hogy az év végére az is eléri a 100 milliárd eurót, amitől már 2018-ban is alig maradt el, hiszen 99,335 milliárd euró volt.
A külkereskedelmi termékforgalom novemberi részletes adatait január 31-én közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >