KSH: nőtt a személyszállítás és csökkent az áruszállítás az első negyedévben
Az előző évi, alacsony bázishoz képest a helyközi személyszállítás teljesítménye erőteljesen nőtt az idei első negyedévben, az áruszállításé csökkent, ugyanakkor mindkettő elmaradt a járvány előtti szinttől – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szállítási teljesítményeket értékelve.

A személy- és áruszállítás még elmarad a járvány előtti szintről
A helyközi személyszállítás első negyedévi teljesítménye 4,9 milliárd utaskilométer volt, 68,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, amikor határzárás miatt alacsony volt a forgalom. A 2019. első negyedévétől viszont 27 százalékkal elmaradt, elsősorban a légi és az autóbuszos személyszállítás továbbra is jelentős visszaesése következtében.
A belföldi személyszállítás utaskilométerben mért teljesítménye egy év alatt 38 százalékkal nőtt. Az autóbuszos közlekedésben realizált teljesítmény 22, a vasúti személyszállításé 72 százalékkal nagyobb volt a tavalyi első negyedévinél.
A nemzetközi személyszállítás teljesítménye az egy évvel korábbihoz viszonyítva – amikor még tartott a magyar határok lezárása – a tizenötszörösére nőtt. A nemzetközi forgalom alakulását döntően a légi személyszállítás tizennyolcszoros növekedése befolyásolta – fűzte hozzá a KSH.
Az áruszállítás teljesítménye 13,6 milliárd árutonna-kilométert tett ki, az egy évvel korábbihoz képest 4,6 százalékkal, 2019. első negyedévihez mérten pedig 11 százalékkal csökkent. Belföldön 1,2 százalékkal nőtt, nemzetközi viszonylatban 7,2 százalékkal lett kisebb a teljesítmény az egy évvel korábbihoz képest.
Belföldön a vasúti és a belvízi áruszállítás teljesítménye csökkent, a többi módozaté növekedett, a legnagyobb részarányt (80 százalék) kitevő közúti áruszállításé 1,6 százalékkal.
A nemzetközi szállításon belül is legnagyobb arányt képviselő közúti áruszállítás teljesítménye 4,9, a vasútié 14 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi első negyedévben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >