KSH: nőtt a növénytermesztés és az állattenyésztés teljesítménye tavaly
A növénytermesztési ágazat volumene 0,9 százalékkal nőtt, az állattenyésztésé pedig 6,3 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági teljesítményt mutató statisztikai tükörből.
A KSH adatai szerint, bár a betakarított terület 2014 óta csökken tavaly gabonából 2,4 millió hektárról közel 15 millió tonna termést takarítottak be.
A termésmennyiség 6,5 százalékkal lett több, elsősorban a kukorica termésmennyiségének emelkedése miatt, amelyből 8 millió tonnát, a 2017. évinél 18 százalékkal többet takarítottak be, ezáltal a teljes mezőgazdasági kibocsátás volumennövekedéséhez 2,0 százalékponttal járult hozzá.
Tavaly búzából az előző évinél 6,2 százalékkal nagyobb területről, 1 millió hektárról 0,2 százalékkal többet, 5,3 millió tonnát arattak.
Az olajos magvak termőterülete 5,0 százalékkal csökkent, ezen belül a napraforgó területe 11 százalékkal kisebb, a repcéé viszont 9,1 százalékkal nagyobb volt. A termésmennyiség is ennek megfelelően alakult, a napraforgóból 1,8 millió tonnára csökkent, a repcénél pedig 1,0 millió tonnára nőtt.
2018-ban cukorrépából 958 ezer tonnát, az előző évinél 18 százalékkal kevesebbet termeltek. A betakarított burgonyatermés minden korábbinál kevesebb, 328 ezer tonna volt, és a zöldségfélék mennyisége is 1,5 millió tonnára csökkent.
Tavaly a gyümölcsfélék mennyisége 925 ezer tonnával meghaladta az előző évit, az almatermés 679 ezer tonna volt, 43 százalékkal nagyobb az előző évinél. A szőlőtermés 2018-ban 533 ezer tonna volt, 0,7 százalékkal több az előző évinél.
A statisztikai adatok szerint 2018 decemberében 1,7 százalékkal több, 885 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdaságok, mint egy évvel korábban, ez a teljes mezőgazdasági kibocsátás volumennövekedéséhez 0,5 százalékponttal járult hozzá.
A sertésállomány tavaly decemberi 2,9 milliós állománya majdnem azonos volt az egy évvel korábbival. Ezzel szemben a baromfiállomány 2,2 százalékkal, 39,7 millióra mérséklődött, ezen belül a tyúkállomány 3,7 százalékkal csökkent, tavaly decemberben 30,7 millió volt.
A tavalyi évben levágott vágóállatok összsúlya 1,6 millió tonna volt, 7,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A vágósertés mennyisége 2,0, a vágóbaromfié 11, a vágómarháé 8,3 százalékkal nőtt. A főbb állati termékek közül a tehéntejtermelés 0,9 százalékkal csökkent, a tojásé 4,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Előbbiből 1,9 milliárd litert, utóbbiból 2,5 milliárd darabot termeltek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >