KSH: nagyot lendített a növénytermesztés teljesítménye a mezőgazdaságon

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 11. 11:52

A növénytermesztés kibocsátási volumene 2013-ban 22 százalékkal haladta meg a múlt évit, az állattenyésztésé viszont 3 százalékkal elmaradt attól – jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

buza

Az első adatok azt mutatják, hogy a mezőgazdasági ágazat kibocsátási értéke folyó alapáron 4 százalékkal haladta meg a 2012-es év szintjét. A bruttó hozzáadott érték folyó áron 6 százalékkal emelkedett, tavalyi változatlan áron – amely a GDP számításban az ágazat hozzájárulását jelzi – 30 százalékkal nőtt – közölte a KSH. A tavalyi GDP adatok szerint a mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték 18,9 százalékkal maradt el a 2011 évitől, az idei első háromnegyed évben viszont 21,7 százalékkal nőtt. A számlarendszer alapján közölt első becslés az éves növekedés további gyorsulását jelzi.
A mezőgazdaság eredményének javulását a növénytermesztésben elért nagyobb termelési volumen tette lehetővé, az ágazatban kimutatott termelési érték az árcsökkenés ellenére nőtt.

Az előzetes adatok alapján 2013-ban a növénytermesztés kibocsátásának volumene több mint ötödével, 22 százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest. Számottevően, mintegy harmadával nőtt a kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék volumene, a búza és a kukoricatermés is kedvezőbben alakult az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az ipari növények kibocsátása 11, a takarmánynövényeké 10, a kertészeti termékeké pedig 9 százalékkal bővült. Utóbbi termékcsoport esetében emelkedett, az előbbiekében viszont mérséklődött az ár. A burgonya volumencsökkenését jelentős drágulás kísérte. A gyümölcstermés volumene 16 százalékkal emelkedett 2013-ban, ami árcsökkenést is okozott a termékcsoporton belül.

Az élő állatok kibocsátása 3, az állati termékeké 2 százalékkal mérséklődött, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 3 százalékkal visszaesett az előző évhez képest. Egyik főbb állatfaj kibocsátása sem érte el a 2012-ben mért szintet, az állati termékek közül a tejé visszaesett, a tojásé pedig szinten maradt.

Az első adatok alapján a mezőgazdasági ágazat – szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt – kibocsátásának értéke folyó alapáron 4 százalékkal volt magasabb, mint 2012-ben. A hazai agrárium teljesítménye így 2011 óta folyamatosan javul.

A KSH adatai szerint a volumen 12 százalékos bővülése közel 7 százalékos árcsökkenést váltott ki. A növénytermesztésben 12 százalékkal mérséklődött, az állattenyésztésben ezzel szemben 3 százalékkal emelkedett a termelői árszínvonal a tavalyihoz képest.

A folyó termelő felhasználás volumene és árindexe az előző évi szintet kissé meghaladta. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a ráfordítások közül vetőmagok és a növényvédő szerek ára emelkedett, az energia, a műtrágya és talajjavító szerek ára viszont csökkent a tavalyihoz képest.

A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2013-ban az előzetes információk szerint 1 százalékkal elmaradt az előző évitől.

A termelési tényezők jövedelme 6 százalékkal, a vállalkozói jövedelem pedig 10 százalékkal magasabb volt, mint a tavalyi. Így a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 4 százalékkal emelkedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink