KSH: mintegy 234 ezer gazdaság működik Magyarországon
Országszerte mintegy 234 ezer gazdaság vett részt a Központi Statisztikai Hivatal teljes körű mezőgazdasági összeírásán, a 2020-as Agrárcenzuson – mondta Patay Ágnes, az Agrárcenzus projektvezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.
A legutóbbi, 2010-es cenzus óta a gazdaságok száma kétharmadára csökkent.
Hozzátette, az elmúlt 10 évben a gazdaságok szerkezete is átalakult: 46 százalékról 25 százalékra esett azoknak az aránya, akik főként állattartással foglalkoznak, ugyanakkor az inkább növénytermesztő gazdaságoké 41 százalékról 67 százalékra nőtt.
A KSH közleménye szerint ebben a folyamatban az állattenyésztés alacsonyabb jövedelmezősége, valamint az Európai Unió növénytermesztést preferáló agrárpolitikája egyaránt szerepet játszik.
Patay Ágnes elmondta, a felmérésben nagy hangsúlyt helyeztek a gazdaságok irányítóira is, megállapították, hogy Magyarországon a gazdaságok mintegy 50 százalékát olyan emberek vezetik, akik 40 évnél idősebbek és nincs mezőgazdasági végzettségük, így gazdaságaikat gyakorlati tapasztalat alapján irányítják.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nagy (legalább 500 ezer euró) termelési értéket előállító gazdaságoknál az irányítók 60 százaléka felsőfokú, 24 százaléka pedig középfokú mezőgazdasági képzettséggel rendelkezik.
Közölte, míg a 65 évnél idősebbek körében emelkedett, a 65 évesnél fiatalabbaknál 72 százalékról 65 százalékra csökkent a gazdaságot irányítók aránya. Mindez a projektvezető szerint azért problémás, mert a fiatal, 40 év alatti gazdák csupán a gazdaságok 10 százalékát irányítják.
A fiatal gazdálkodók azonban jellemzően úgy vágnak bele a gazdálkodásba, hogy van szakirányú képzettségük: 16 százalékuknak felsőfokú, 30 százalékuknak középfokú.
Patay Ágnes szólt arról is, hogy a 40-64 éves korosztály felsőfokú mezőgazdasági végzettségű tagjai vezettek nagyobb területű gazdaságokat, átlagosan 109 hektárosat.
Kiemelte, a 2020-as Agrárcenzus fontos része volt az agrárdigitalizáció. Egyrészt kiderült, hogy a gazdálkodók legnagyobb része, 34 százaléka a banki ügyintézéshez használ digitális eszközöket. Másrészt vizsgálták a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközöket is, amelyek leggyakrabban a növényállapot felméréséhez szükségesek. A gazdaságok 3,1 százaléka ezt saját eszközzel végzi, 2,2 százalékuk pedig szolgáltatót vesz igénybe. Az is kiderült, hogy a legtöbb gazdálkodó azért nem használ precíziós eszközöket, mert úgy érzi, nincs rá szüksége a termeléshez.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Agrárcenzust 10 évente tartanak. Az összeírás amellett, hogy az EU valamennyi tagállamában kötelező volt, a magyarországi gazdáknak kedvező, mert átfogó képet kaphatnak a mezőgazdaság helyzetéről, a gazdaság szerkezetéről, és az illetékesek informálni tudják nem csak az agráriumban és az azon kívül dolgozókat, hanem a magyarországi és az uniós döntéshozókat is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >