KSH: mérséklődött a külkereskedelmi többlet
Áprilisban az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal, az importé 0,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a kiugró márciusi 19,0, illetve 21,3 százalékos emelkedés után – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külkereskedelmi aktívum 111 millió euróval mérséklődött és 865 millió eurót tett ki áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, az egyenleg 13 millió euróval alacsonyabb az első becslésben közölt értéknél.
A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy idén áprilisában hárommal kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.
A június 8-án kiadott első becslés szerint a kivitel 1,6, a behozatal 0,4 százalékkal csökkent éves összevetésben. A második becslés mindkét oldalon kissé nagyobb csökkenést mutat.
Január-áprilisban a kivitel értéke 33,1 milliárd euró (10 246 milliárd forint), a behozatalé 29,7 milliárd euró (9206 milliárd forint) volt. A kivitel volumene 6,0, a behozatalé 6,5 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg többlete 160 millió euróval csökkent, és 3,4 milliárd eurót tett ki.
A gépek és szállítóeszközök előző év áprilisi áron számított kereskedelme a kivitelben 7,5, a behozatalban 2,5 százalékkal csökkent áprilisban. A feldolgozott termékek exportvolumene 3,7, az importé 4,5 százalékkal csökkent. Az energiahordozók behozatala 15 százalékkal esett vissza.
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitele 9,1 százalékkal nőtt, az importjuk 7,2 százalékkal csökkent. A gabona és gabonakészítmények exportja több mint felével emelkedett, a búza Románia és Olaszország felé irányuló forgalmának növekedése miatt.
Az Európai Unió országaiba a kivitel 4,9, a behozatal 4,0 százalékkal csökkent. Az export 80, az import 78 százaléka bonyolódott le ebben a viszonylatban – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >