KSH: megélénkült a beruházások növekedése az első negyedévben
Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek, ami jelentős élénkülés a tavalyi 6,3 százalékos és a negyedik negyedévi 18,5 százalék után – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fejlesztések több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 38,0 százalékkal nőttek a beruházások, a tavalyi 8,8 százalékot követően, míg a költségvetésben 27,3 százalékra lassult a növekedés a tavalyi 30,9 százalékról, amiben a tavaly év eleji 62,8 százalékos növekedést mutató magas bázis is szerepet játszik.
A gép- és berendezés beruházások 20,5, az építési beruházások 32,4 százalékkal növekedtek szintén jelentős gyorsulással a tavalyi 11,4, illetve 22,2 százalékos mértékhez képest.
A nagyobb súlyú területek közül a leginkább, 62,4 százalékkal a szállítás, raktározás ágazatban nőttek a beruházások, amiben meghatározó szerepet játszottak az uniós forrásból finanszírozott autópálya-, autóút-, vasútépítések, de a helyi és a távolsági személyszállítással foglalkozó vállalatok is jelentősen növelték beruházásaikat – közölte a KSH.
A beruházások csaknem harmadát megvalósító feldolgozóipar fejlesztései az elmúlt nyolc év legmagasabb ütemében nőttek. A legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártása területén növekedtek a fejlesztések, amit az erős külső kereslettel magyaráz a jelentés. A járműgyártás beruházásai – amelyek a feldolgozóipar beruházásainak több mint ötödét tették ki – mérsékeltebben bővültek az átlagnál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kilencmilliárdos fejlesztést indít az AgroSprint Zrt. Nyírlugoson és Karcagon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A biotermékek iránti kereslet jelentős növekedésére számít az Albert Heijn
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimalizálják a hulladékot a visszaváltó rendszerek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

