Márciusban 2,5 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak
Márciusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az emelkedés a növényi termékek árának 2,6 és az élő állatok és állati termékek árának 2,2 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 10,2 százalékkal emelkedett egy év alatt márciusra, a februári 18,1 százalékos drágulást követően.
A búza ára a februári 10,8 százalék után márciusban 3,6 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, a kukorica márciusban 15,4, februárban még 26,3 százalékkal volt drágább.
A burgonya felvásárlási ára 18,9 százalékot esett. A zöldségfélék 7,4 százalékkal voltak olcsóbbak, mint tavaly márciusban. A paradicsom 15,7 százalékkal kerül kevesebbe, az uborka 19,9 százalékkal, a fejes saláta 17,6 százalékkal olcsóbb, a vöröshagyma viszont 15,4, a sárgarépa 4,8 százalékkal drágult.
A gyümölcsök drágulása a februári 28,9 százalékosról 31,3 százalékra emelkedett.
Az élő állatok termelőiár-szintje alig változott, mindössze 0,3 százalékkal emelkedett. A vágómarha ára azonban 16,9 százalékkal, a juhé 21,8 százalékkal magasabb volt, mint tavaly márciusban, a sertések ára viszont 3,2 százalékkal csökkent a januári felvásárlási mélypont után, amikor kilogrammonként 342 forintba került, márciusban kilogrammonként 376 forint volt. A baromfi átlagosan 0,8 százalékkal, ezen belül a liba 7,9, a pulyka 3,7 százalékkal lett olcsóbb, a tyúkfélék ára 1,6 százalékkal emelkedett.
Az állati termékek ára 6,2 százalékkal lett magasabb, ezen belül a tej 3,2, a tojás 17,2 százalékkal emelkedett – közölte a KSH.
Idén január-márciusban az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak 1,3 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 0,9 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal emelkedett.
Az első negyedévben a mezőgazdasági ráfordítások árszintje 2,0 százalékkal emelkedett éves összevetésben, ezen belül az épületberuházások költsége 8,3, a gépvásárlásoké 5,8 százalékkal emelkedett. A takarmányok ára 2,4, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 4,3, a keveréktakarmányoké 1,0 százalékkal nőtt. A műtrágyaárak 1,6 százalékkal voltak magasabbak, és annak ellenére, hogy az elmúlt félévben folyamatosan emelkedtek, a 2015. évi árszinttől még mindig jelentősen elmaradtak közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >