KSH: májusban ismét nőtt az idegenforgalom
Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,2 százalékkal emelkedett, míg a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Így a teljes forgalom 1,0 százalékkal haladta meg a tavaly májusit, az áprilisi 1,6 százalékos csökkenés után – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az áprilisi csökkenést a húsvét-hatás okozta, az, hogy tavaly áprilisra, idén viszont márciusra esett az ünnep.
A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 5,1 százalékkal nőtt, és elérte a 35,179 milliárd forintot. Ezen belül a szállásdíj-bevétel 6,5 százalékkal, 20,979 milliárd forintra, a vendéglátás bevétele 2,1 százalékkal, 7,153 milliárd forintra emelkedett.
A szállodák szobakihasználtsága 0,9 százalékponttal, 56,7 százalékra nőtt a tavaly májusihoz képest.
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken 1,3 százalékkal többet, 1,847 milliárd forintot költöttek májusban. A kiadható szobákra jutó átlagos szobaár bevétel (REVPAR) májusban 10 ezer 710 forint, az egy szobára jutó teljes bevétel (TREVPAR) 17 ezer 848 forint volt, 6,2, illetve 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az év első öt hónapjában a szálláshelyek 5,4 százalékkal több, összesen 8,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 4,8 százalékkal, a belföldi vendégek 6,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 7,6 százalékkal nagyobb, 132,587 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ebből a szállásdíj 74,524 milliárd forint volt, 9,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakban, a vendéglátásból származó bevétel 2,3 százalékkal, 28,546 milliárdra nőtt.
Az Ausztriából és az Egyesült Királyságból érkezett turisták 3,9, és 7,0 százalékkal, a lengyelek 21,4, a csehek 13,0, az amerikaiak 4,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a magyarországi szálláshelyeken, a németek, olaszok és oroszok viszont 2,0, 12,8 illetve 8,7 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >