KSH: májusban 0,6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak májusban 0,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az emelkedés a növényi termékek árának 4,6 százalékos növekedéséből és az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 10,0 százalékkal emelkedett egy év alatt májusra, az áprilisi 10,7, és a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök és a zöldségek ára egyaránt 7,9 százalékkal nőtt. A burgonya ára 3,7 százalékkal csökkent egy év alatt – közölte a KSH. A tárolt burgonya ára 16 százalékkal csökkent, az újburgonyáé pedig 68 százalékkal nőtt – tették hozzá.
Az élő állatok termelőiár-szintje 9,1 százalékkal csökkent, az állati termékeké 0,6 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés ára 20 százalékkal csökkent, kilogrammonként 353 forintra.
A tej ára 0,7 százalékkal csökkent literenként 93 forintra, a tojásé 2,2 százalékkal még magasabb volt a tavaly májusinál, ami az előző hónapban mért növekedéshez képest csaknem 8 százalékponttal alacsonyabb drágulás.
Január-májusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 11 százalékkal csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >