KSH: közel 10 milliárd euró volt a kereskedelmi többlet 2016-ban
A külkereskedelmi termékforgalom 9,978 milliárd euró (3107 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után – jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kivitel euróban 3,1, a behozatal 1,7 százalékkal nőtt és 93,274, illetve 83,295 milliárd euró volt.
Az éves exporttöbblet a 10 milliárd eurót is meghaladhatta volna, ám a decemberi 556 millió euró aktívum 82 millióval kisebb lett az egy évvel korábbinál, mert az import 9,9 százalékos növekedése, meghaladta az export 7,7 százalékos ütemét. A decemberi kiviteli többlet 2015 augusztusa óta a legalacsonyabb volt. A tavalyi év utolsó hónapjában a kivitel 75 százaléka Európai Unió többi országába irányult és a behozatal 76 százaléka onnan érkezett.
Forintban számolva a tavalyi export értéke 3,7, az importé 2,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A forint és az euró adatok különbségét az magyarázza, hogy a forint árfolyama az euróval szemben 0,5, a dollárhoz képest 0,7 százalékot gyengült tavaly 2015-höz viszonyítva.
A külkereskedelmi termékforgalom 2016 decemberi részletes adatait március 3-án közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszaesett a sertéshús külkereskedelmének értéke az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


