KSH: gyorsult a keresetek emelkedése
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első fél évben 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset.
A reálkeresetek éves emelkedése júniusban 7,9 százalékos, az első fél évben 9,4 százalékos volt a 3,1 százalékos a 2,3 százalékos inflációval számolva.
Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint. Az év első felében 324 400 forint, illetve 336 900 forint volt a bruttó átlagkereset.
A júniusi átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető – tette hozzá a KSH.
A vállalkozásoknál 10,0 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly júniushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
A prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések nélkül számolt rendszeres havi bruttó kereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,0 százalékkal 318 ezer forintra emelkedett tavaly június óta. A vállalkozásoknál és a költségvetési szektorban mért rendszeres bruttó kereset 315 ezer, illetve 329 ezer forint volt júniusban.
A KSH adataiból kiderül, hogy a vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma 98 ezerrel, a közszférában alkalmazottaké 11 ezerrel emelkedett, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel 131 ezerre csökkent egy év alatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánkban és az unióban is mérséklődött a vágósertés ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
