KSH: júniusban éves alapon 5,3 százalékkal nőttek az árak
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,6 százalékkal nőttek.
Január-júniusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2, a nyugdíjas háztartások körében 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Egy év alatt, tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,2, ezen belül az étolajé 25,5, a margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7, a munkahelyi étkezésé 7,6, az éttermi étkezésé 6,1 százalékkal emelkedett, a sertéshúsé 5,6 százalékkal csökkent.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruk 19,7 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkekért 3,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 7,5 százalékkal kerültek többe.
A járműüzemanyagok ára 24,2 százalékkal magasabb lett.
A szolgáltatások 3,8, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 10,1, az üdülési szolgáltatások 7,3 százalékkal drágultak.
Egy hónap alatt, májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) árának 2,6 százalékos csökkenése miatt. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal nőtt.
Az élelmiszereken belül a baromfihús 2,6, az éttermi étkezés 1,3, a sertéshús 1,1, a péksütemény 1,0, a liszt, illetve a vaj és vajkrém 0,9 százalékkal drágult, míg a száraztészta, valamint a bolti kávé egyaránt 1,2, a párizsi és kolbász pedig 0,7 százalékkal olcsóbb lett.
A lakásjavító és karbantartó cikkek 2,3 százalékkal többe, a járműüzemanyagok 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek.
A szolgáltatások 2,0 százalékkal drágultak, ezen belül – a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése hatására – az autópályadíj, illetve a gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 33,9, a belföldi üdülési szolgáltatásoké 5,1 százalékkal lett magasabb. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >