KSH: júniusban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene
Az idén júniusban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal – közölte előzetes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első fél évben az ipari kibocsátás volumene 0,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától.
Az előző hónaphoz képest júniusban 2,2 százalékkal csökkent az ipari termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított adatok szerint. Az első fél évben háromszor fordult elő, hogy az előző hónaphoz képest csökkent az ipari kibocsátás. Áprilisban szintén 2,2 százalékos volt a visszaesés, míg februárban csak 0,2 százalékos.
Éves összevetésben a 0,6 százalékos szerény növekedés a februári 0,8 százalék után a legjobb kiigazítatlan adat ebben az évben. Az eredetivel júniusban megegyező munkanappal kiigazított indexnél márciusban és májusban is nagyobb növekedést regisztrált a KSH, a félév másik három hónapjában viszont visszaesett az ipari termelés.
Az ipari kibocsátás féléves csökkenése azt jelzi, hogy az úgynevezett Mercedes-hatás gyengébb a vártnál, vagyis a kecskeméti gyár termelése egyelőre nem képes növekedésbe fordítani az ipar idei teljesítményét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

