KSH: júliusban is gyorsabban nőtt az import az exportnál
Júliusban az export euróban számolt értéke 5,0, az importé 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kiviteli többlet 348 millió euró volt, 410 millió euróval kisebb a tavaly júliusinál – jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gépek és szállítóeszközök exportja 0,3 százalékkal csökkent, az import viszont 9,6 százalékkal mérséklődött éves összehasonlításban. Változatlan áron számolva a gépek és szállítóeszközök kivitele 1,4 százalékkal csökkent. A közúti járművek exportja kismértékben esett vissza, elsősorban a személygépkocsik kivitele miatt, míg importja közel tizedével nőtt. A dízelmotorok kivitele több mint negyedével csökkent – közölte a KSH.
A feldolgozott termékek kivitele az előző havi 9,6 százalékról 10,6 százalékra gyorsult, és az élelmiszer kivitel növekedési üteme is a júniusi 10,4 százalékról 13,7 százalékra emelkedett. A feldolgozott termékek importjának növekedése így is meghaladta az exportét és 12,7 százalék volt júliusban, az élelmiszerimport pedig 21,7 százalék rekordnövekedést ért el euróban számolva.
Az első hét hónapban 9,2 százalékkal nőtt az export euróértéke és 12,4 százalékkal az importé. A kereskedelmi többlet 5,134 milliárd euró volt, 983 millióval kisebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK-MAGOSZ: 200 ezer aláírás gyűlt össze az importáruk ellenőrizetlen beáramlása ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsóbb lett a belföldi, drágább lett az import fejes saláta az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

