KSH: januárban 9,2 százalékkal nőtt az átlagkereset
Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 249 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 256 900 forintot ért el, 9,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset 8,6 százalékkal 391 ezer 200 forintra, a költségvetési szektorban 9,7 százalékkal 374 ezer 100 forintra emelkedett.
A feldolgozóiparban 9,5 százalékkal, az építőiparban 11,9 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset és 400 ezer 900 forintot, illetve 294 ezer 500 forintot tett ki. A pénzügyi és biztosító cégeknél 7,1 százalékkal 678 ezer 900 forintra nőtt az átlagkereset, a turizmusban – szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás – 8,7 százalékkal, 252 ezer 100 forintra emelkedett a bruttó kereset.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a januári bruttó átlagkereset 12,1 százalékos emelkedéssel 428 ezer 400 forintra nőtt, a humán egészségügyben 15,0 százalékos növekedéssel 394 ezer forint volt, míg a szociális ellátás területén 180 ezer forint volt az átlag, ami 11,7 százalékkal több a tavaly januárinál. Az oktatásban 5,3 százalékos béremelkedést jelentett a KSH, ezzel 336 ezer forint volt a bruttó átlagkereset. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >Európa-szerte alacsony meggytermés várható idén
Szakértők 2025-re jelentős terméskiesést jeleznek Európa és Ázsia meggytermelő országaiban…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025. májusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 6,9 százalékkal növekedtek
2025 májusában az ipari termelői árak átlagosan 6,9 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >Újabb benzinkúti DESPAR Express üzletekkel erősít Ausztriában az Enilive és a SPAR
Az Enilive Austria energiacég és a SPAR Austria tovább bővíti…
Tovább olvasom >A Co-op-pal indít közös házhozszállítási szolgáltatást indít a Just Eat az Egyesült Királyságban
Az élelmiszer-házhozszállító Just Eat a brit Co-op kiskereskedelmi lánccal hivatalosan…
Tovább olvasom >