KSH: januárban 4,1 százalékkal nőtt az átlagkereset
Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset 3,5 százalékkal volt magasabb a tavaly januárinál, a versenyszférában 3,3, a költségvetési szerveknél 3,7 százalékkal nőtt. A nonprofit szervezeteknél 4,2 százalékkal nőttek a keresetek.
A mínusz 1,4 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 5,6 százalékkal nőttek a nemzetgazdasági átlagot tekintve, 5,0 százalékkal a közfoglalkoztatottak nélkül, 4,8 százalékkal a versenyszférában és 5,2 százalékkal a közalkalmazottak körében.
A rendszeres, prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli keresetek 0,5 százalékponttal, kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 235 900 forint volt. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak januári átlagkeresete 252 ezer forint volt, a költségvetési szférában 239 ezer forint volt.
A bruttó átlagkeresetek az információ, kommunikáció gazdasági ágban voltak a legmagasabbak 461 900 forintot tettek ki, 4,7 százalékkal nőttek egy év alatt, a legalacsonyabbak pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén voltak 145 300 forinttal annak ellenére, hogy átlag feletti 5,8 százalékos volt az éves növekedés.
Az iparban dolgozók keresete 2,7 százalékkal nőtt januárra egy év alatt, míg az építőipar 5,8, a mezőgazdaság pedig 4,8 százalékos növekedést regisztrált.
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 168 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, illetve 9100 forint volt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 154 500 forint volt, ami a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a bruttó keresetekével azonos mértékben, 4,1 százalékkal emelkedett. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevő hatást nem okozott a nettó keresetek indexében, ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 500 forintra becsülhető – közölte a KSH.
Az alkalmazásban állók létszáma 2 millió 849 ezer volt, 55 ezerrel több az egy évvel korábbinál, de a közfoglalkoztatottakat nem számolva 77 ezerrel dolgoztak többen, ebből a növekedésből 60 ezer a versenyszférára jutott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra napirenden az árstop: Mit jelenthet ez a vásárlóknak és a boltoknak?
A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton hétfői bejelentése komoly visszhangot váltott…
Tovább olvasom >Vásárlási szokások változása: trükkök, trendek és eltűnő szaküzletek
A kiskereskedelmi piac folyamatos átalakuláson megy keresztül. A vásárlási szokások…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >