Nagyot ugrottak a keresetek év elején
Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 2,1 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek továbbra is kétszámjegyű emelkedést mutattak, januárban 11,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
A versenyszférában 13,2 százalékos volt a keresetek emelkedése, amit a nem rendszeres kifizetések 19,8 százalékos emelkedése is segített. A költségvetési szektorban 15,3 százalékkal emelkedett az átlagkereset, amiben az egyszeri jutalmak 53,4 százalékos emelkedése csak az egy évvel korábbi alacsony bázis miatt tűnik kiugrónak.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete 310 800 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 323 600 forint volt. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 296 200 forint volt. Az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 206 700 forint volt, az idén megemelt családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 215 200 forintra becsülhető – tette hozzá jelentésében a KSH.
A KSH adataiból kiderül hogy idén januárban a vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 90 ezerrel meghaladta az egy évvel korábbit. A közalkalmazottak nélkül számolva a költségvetési szerveknél alkalmazottak létszáma 11 ezerrel nőtt, míg a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 41 ezerrel, 149 ezerre csökkent.
Az iparban 12,8, az építőiparban 15,2 százalékkal nőttek a keresetek és 328 ezer, illetve 235,5 ezer forintot értek el. A pénzügyi, biztosítási szférában 9,8 százalékos emelkedéssel 570 ezer forint volt a januári bruttó kereset, a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 203 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, 12,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az egészségügyben 16,5 százalékkal emelkedtek a keresetek, amivel megközelítették a 320 ezer forintot, az oktatásban 310 ezer forint volt a bruttó bér, ami 11,0 százalékkal több a tavaly januárinál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >