KSH: közel jár a 400 ezerhez a bruttó átlagkereset
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szeptemberi 3,4 százalékos és az első kilenc havi 3,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 5,2 százalékkal, illetve 6,1 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
Szeptemberben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 ezer 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 ezer 500 forintot ért el. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 402 ezer 900 forint volt, 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a nettó kereset 268 ezer forint volt.
A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 373 ezer 200 forintra becsülhető, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A vállalkozásoknál 406 ezer forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó átlagkereset és 270 ezer forint a nettó, egyaránt 9,9 százalékkal több a tavaly szeptemberinél. A költségvetési szférában 10,6 százalékkal, 401 ezer 500 forintra nőtt a bruttó és 267 ezer forintra a nettó átlagkereset.
Az alkalmazottak száma tavaly szeptemberhez viszonyítva 72 ezerrel, a közfoglalkozatottak száma további 8 ezerrel csökkent. A feldolgozóiparban 29 ezerrel, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 15 ezerrel, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységet végzők körében 22 ezerrel csökkent az alkalmazottak létszáma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >OKSZ az inflációról: Ezt nem mi csináljuk!
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >