KSH: ismét kétszámjegyű növekedést értek el a keresetek
Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idén először volt ismét kétszámjegyű az átlagkeresetek emelkedése. Az első negyedévben 9,4 százalékos növekedést mért a statisztika.
Az 5,1 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkeresetek 4,8 százalékkal voltak magasabbak a tavaly áprilisinál, éppúgy mint márciusban, amikor 3,7 százalékos volt az infláció és 8,7 százalékkal nőttek a keresetek.
A munkáltatók teljes körére vonatkozó – vagyis az ötnél kevesebb munkavállalóval működő cégeket is magába foglaló – adatok szerint 10,3 százalékkal 427 ezer 600 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A bruttó medián kereset – az az összeg, aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet – 347 ezer forint volt áprilisban, 9,5 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt.
A bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően 12,7 százalékkal nőttek.
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 400 ezer 100 forintra becsülhető, 9,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A feldolgozóiparban 15,5 százalékkal 469 ezer forintra emelkedtek a keresetek, az épírtőiparban 9,3 százalékkal 337 ezer forintra. A szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás területen 256 ezer forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a kereskedelemben 6,1 százalékkal, a szállítás, raktározás területén 3,9 százalékkal 402 ezer, illetve 391 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási szektorban 2,8 százalékos növekedéssel 908 ezer forint volt a bruttó kereset, az infokommunikációban pedig 731 ezer forint, 5,1 százalékkal több a tavaly áprilisinál.
Az egészségügyben 42,4 százalékos volt a keresetek emelkedése és megközelítette az 562 ezer forintot a bruttó átlag. A szociális ellátásban 205 ezer forint volt az átlagos bruttó bér, 4,7 százalékkal több, mint egy éve, az oktatásban 12,7 százalékos emelkedéssel 391 ezer forintra nőtt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók száma 220 ezerrel 7,9 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz viszonyítva, amikor még 95 ezerrel többen voltak a júniusi mélypontnál.
Az év első négy hónapjában 9,6 százalékos volt a bruttó átlagkereset emelkedése a múlt év azonos időszakához képest és 425 ezer 400 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.
A vállalkozásoknál 8,7 százalékos növekedéssel 439 ezer 900, a költségvetésben 12,6 százalékos emelkedéssel 397 ezer 200 forintot ért el a bruttó átlagkereset. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >