KSH: ismét felfelé mozdultak a mezőgazdasági felvásárlási árak
Alapvetően a gyümölcsök és a sertések drágulása miatt három hónap lassulás után októberben ismét gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a szeptemberi 2,0 százalékos csökkenés után októberben a gyümölcsök felvásárlási ára átlagosan 14,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, a sertések felvásárlási árának emelkedése pedig 30,5 százalékról 37,8 százalékosra ugrott.
A gabonafélék és a burgonya árának csökkenése nyomán a növényi termékek átlagos áresése 4,2 százalékosról 3,5 százalékosra mérséklődött, az élőállatok és állati termékek drágulása 10,2 százalékosról 12,6 százalékosra emelkedett.
A gabonaárak 8,1 százalékkal voltak a tavaly októberinél alacsonyabbak a szeptemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. A búza felvásárlási ára 10,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly októberinél a szeptemberi 7,2 százalék helyett, a kukorica októberre 6,3 százalékkal lett olcsóbb, a szeptemberi 4,8 százalékos éves csökkenés után.
A zöldségek árcsökkenése 2,9 százalékos volt a szeptemberi 1,3 százalékot követően, a burgonya ára is 0,4 százalékkal alacsonyabb lett a tavaly októberinél míg szeptemberben 18,0 százalékkal drágult éves összehasonlításban.
Októberben a paradicsom felvásárlási ára 9,8 százalékkal, az uborka 21,5 százalékkal, a karfiol 28,7, a sárgarépa 9,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. A vöröshagyma 3,0 százalékkal, a fejes káposzta 7,9 százalékkal lett olcsóbb. A zöldbab ára ugyanakkor 160,8 százalékkal megugrott az ehhez képest szolid 15,3 százalékos szeptemberi drágulás után.
A szőlőtől megtisztítva a gyümölcsök átlagosan 29,4 százalékkal drágultak a tavaly októberi felvásárlási árakhoz képest. Az alma ára 43,5 százalékkal, a körtéé 37,0 százalékkal, az őszibaracké viszont csak 4,8 százalékkal lett a tavaly októberinél magasabb.
Az élőállatok felvásárlási ára 16,7 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél, a szeptemberi 13,4 százalék után. A vágósertés mellett a vágómarha felvásárlási árának éves emelkedése is meglódult a szeptemberi 1,2 százalékosról 11,3 százalékosra. A baromfi mindössze 1,0 százalékkal drágult átlagosan, a juh felvásárlási ára a szeptemberi 5,3 százalék helyett októberben csak 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az állati termékek októberi 4,3 százalékos emelkedése 0,9 százalékponttal magasabb a szeptemberinél, amit a tej drágulásának 7,2 százalékra emelkedése okozhatott az előző havi 5,0 százalékról. A tojás felvásárlási ára 3,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly októberinél, míg szeptemberben is 3,9 százalékkal csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Félidőhöz ért a magyar Női Unió ENAG projektje a magyar-szerb határtérségben
Digitális tudás, gyakorlati képzés és határon átnyúló összefogás: ezekre épít…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az agrárkamara és az agrártudományi egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >