KSH: Gyorsabban csökken az import, mint az export

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 09. 04. 00:05

2009. január–júniusban a kivitel volumene 20, a behozatalé 25 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A külkereskedelmi mérleg 606 milliárd forint (2055 millió euró) aktívumot mutatott.

Az export 60 százalékát, az import közel felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalmának volumene 2009 első hat hónapjában az átlagnál  nagyobb, míg a feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene az átlagnál kisebb mértékben csökkent.
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene a többi árufőcsoporttól eltérően, 2009 első félévében továbbra is növekedést mutatva 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, míg az importvolumen ugyanennyivel visszaesett. A kivitel növekedésének legfőbb tényezője a gabona és gabonakészítmények 37 százalékos volumenbővülése volt, ami 25 százalékos árszintcsökkenés mellett következett be.
Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009. január–
júniusban 18, illetve 24 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben.
Az EU-n kívüli országokba irányuló export és az onnan érkező import volumene 2009. január–júniusban egyaránt 27 százalékkal esett vissza.
Az ázsiai országok vonatkozásában egyenlegünk hiánya 60 milliárd forintos javulás mellett 949 milliárd forint volt, míg az EU-n kívüli európai országokkal folytatott külkereskedelmünk
aktívuma 152 milliárd forintot ért el. Ez 199 milliárd forinttal haladta meg az előző évi szintet.




Kapcsolódó cikkeink