KSH: folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése
Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése a második negyedévben; az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
A piac koncentráltsága ugyanakkor magas, az előfizetések több mint 96 százalékát 10 szolgáltató biztosította. Az internet-előfizetések 82 százalékát egyéni, 18 százalékát üzleti szerződések adták, az előbbiek részaránya 1 százalékponttal növekedett, az utóbbiaké ugyanilyen mértékben csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A 2008. I. negyedév végi 2 millió internet-előfizetés 2017. II. negyedév végéig 7,1 millióval, azaz negyedévenként átlagban 4,2 százalékkal bővült. Ezen belül a mobilinternet-előfizetések száma ezt meghaladóan, negyedévente átlagosan 7,7 százalékos mértékben nőtt, így 2012 I. negyedévétől már ezek tették ki az internet-előfizetések legnagyobb hányadát.
A KSH szerint a több éve tartó lendületes fejlődés mögött a szolgáltatók gyors alkalmazkodása a technológiai változásokhoz, az okostelefonok elterjedése és a folyamatos árverseny áll.
Idén a II. negyedév végéig a vezeték nélküli szegmens 9,9 százalékkal bővült, amit elsősorban az egyre inkább megfizethető mobilinternet-előfizetések 10 százalékos növekedése eredményezett. Az összes internet-előfizetés 69 százalékát a mobilinternet tette ki, részaránya egy év alatt 1,2 százalékponttal bővült.
Idén 2017. II. negyedév végén a vezetékesinternet-előfizetések állománya (2,7 millió) 4,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit. Ezen belül a legjelentősebb technológia az 51 százalékos részarányú kábelhálózatos előfizetések száma 4,3, az optikai hálózatosé 18 százalékkal nőtt, míg az xDSL-előfizetéseké 4,1 százalékkal csökkent. Az internet-előfizetéseken belül az xDSL-, az optikai és a kábelhálózaton vett előfizetések együttes aránya (30 százalék) egy év alatt 1,1 százalékponttal csökkent.
A gördülő négy negyedév adatai szerint 2016. III. negyedévtől 2017. II. negyedévig a mobilinterneten keresztül bonyolított adatforgalom 51 százalékkal emelkedett a 2015. III. negyedévtől 2016. II. negyedévig tartó időszakhoz képest.
Idén a II. negyedévben az internetszolgáltatások nettó árbevétele 55 milliárd forint volt, folyó áron 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az akciók és a díjak mérséklődése ellenére az árbevétel változása követte az előfizetésszám dinamikus bővülését. Az internetszolgáltatások árbevételének 45 százaléka a mobilinternetes előfizetésekből adódott, ami 29 százalékkal haladta meg a 2016. április- júniusit. 2008 I. negyedévében az internet-előfizetésekből 34 milliárd forint nettó árbevétel származott, ami 2017. II. negyedévig 21 milliárd forinttal, azaz negyedévente átlagosan 1,3 százalékkal bővült. Ezen belül a kisebb részaránnyal rendelkező mobilinternet-hozzáférésből származó árbevétel negyedévente átlagosan 5,5 százalékkal bővült – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >A GVH kész beavatkozni az élelmiszerek piacán zajló folyamatokba
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >