KSH: gyorsult a keresetek növekedése
Februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban a januári 10,6 százalékos emelkedés után. Az év első két hónapjában 11,4 százalékkal nőttek a fizetések – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A februári 3,1 és az első kéthavi 2,9 százalékos inflációval számolva a reálbérek februárban 8,7, január-februárban 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A bruttó átlagkereset februárban 345 900 forint, a családi kedvezmények nélkül számolt nettó kereset 230 000 forint volt.
A legalább öt alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál 11,9 százalékkal, a költségvetési intézményeknél 9,8 százalékkal nőttek a bérek – a közfoglalkoztatottak nélkül számolva – tavaly februárhoz mérve.
A feldolgozóiparban 14,1, az építőiparban 13,3 százalékkal, a mezőgazdaságban 15,2 százalékkal nőttek a keresetek tavaly februárhoz viszonyítva és ezzel 362 ezer, 265 ezer, illetve 260 ezer forintra emelkedtek. A kereskedelem, gépjárműjavítás területén is átlag felett nőttek a keresetek 13,0 százalékkal és 333 ezer forintot értek el, az idegenforgalomban 233,5 ezer forint volt a bruttó átlagbér, 11,4 százalékkal több a tavaly februárinál. A pénzügyi, biztosítási szférában 7,0 százalékos évi növekedéssel 592 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, az infokommunikációban ennél is magasabb, 614 ezer forint volt a bruttó átlag, 9,8 százalékkal több, mint egy éve.
A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, a védelem, a kötelező társadalombiztosítás területén 19,4 százalékos volt a béremelkedés és 429 ezer forint az átlag, a humán egészségügyben 335 ezer forint, az oktatásban 323 ezer forint volt a februári bruttó átlagkereset és 8,1, illetve 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt. A szociális ellátásban dolgozók 161 ezer forintos bruttó keresete 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az év első két hónapjában a nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 229 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 236 400 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 355 400 forint volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak 376 900 forintot, míg a nők 313 000 forint bruttó bért kaptak átlagosan, ami 12,1, illetve 10,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A 25 év alattiak bruttó átlagkeresete 17,8 százalékkal 265 800 forintra nőtt egy év alatt, a 25-54 éveseké 11,6 százalékos emelkedéssel 358 500 forintra, míg az 54 év felettieknél 10,5 százalékkal 336 300 forintra nőtt a tavaly január-februárihoz képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >