KSH: csökkentek a mezőgazdasági termelői árak júliusban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 12. 12:17

Júliusban a gyümölcs- és gabonaárak esése miatt – tizennégy havi emelkedést követően – 2,3 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.

gyumolcs

A gyümölcsfélék termelői ára 20,7, a gabona termelői ára 12,0 százalékkal csökkent tavaly júliushoz képest. Így a növényi termékek felvásárlási ára 7,4 százalékkal volt alacsonyabb annak ellenére is, hogy a burgonya ára 75,6 százalékkal emelkedett.
Júliusban megkezdődött az idei termésű búza felvásárlása, a forgalom megközelítette az első félévi kétszeresét, miközben az ár egy hónap alatt majdnem 30 százalékot esett. A kukoricánál még nem kezdődött el az idei termés értékesítése, de az ára már hónapok óta mérséklődik.
Az ipari növények ára 1,7 százalékkal csökkent az előző év júliusához mérten, ezen belül az olajos növényeké 4,6 százalékkal lett alacsonyabb.
Júliusban a zöldségfélék ára 10 százalékkal nőtt, a hónapban a zöldpaprika és a görögdinnye értékesítése volt a legjelentősebb. Mindkét termék ára nőtt 26,1, illetve 8,7 százalékkal. Közben a paradicsom ára – aminek évközben egyenletesebb az értékesítése – 17,9 százalékkal csökkent.
A gyümölcsök ára 20,7 százalékkal csökkent. A meggy ára 11,9 százalékkal, az őszi- és a sárgabaracké 27,4, illetve 35,7 százalékkal csökkent júliushoz képest.
Az élő állatok és állati termékek 7,8 százalékkal drágultak, ezen belül a vágómarha ára 20,2 százalékkal, a tojásé 5,3 százalékkal csökkent, a tej viszont 19,0, a baromfi 9,5 százalékkal drágult.
A vágóállatok termelői ára júliusban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly júliusban 16,5, idén már csak 7,7 százalék volt. 2013-ban a vágósertés havi felvásárlási ára júliusban haladta meg először a kilónkénti 400 forintot, de még így sem érte el a tavaly szeptember-októberi csúcsot.
Az állati termékek ára 12,6 százalékkal volt magasabb júliusban az előző év azonos időszakához mérten.
Idén január-júliusban a mezőgazdasági termelői árak 6,2 százalékkal nőttek az előző év első hét hónapjához mérten. Az év első felében még kétszámjegyű volt a növekedés, de a növényi termékeknél az idei gabona értékesítése a göngyölt árakat drasztikusan csökkentette.
A növényi termékek közül a burgonya ára nőtt továbbra is jelentősen – meghaladta a tavalyi átlagár dupláját -, mert a szokásosnál rosszabb termést várnak nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Az állatok és állati termékek ára 4,8 százalékkal nőtt az év első hét hónapjában 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legjobban továbbra is a vágóbaromfi ára nőtt, 10,9 százalékkal, míg a leginkább a vágómarha ára csökkentek, 16,4 százalékkal. A tej drágulása folyamatosan, hónapról hónapra gyorsul, a héthavi mértéke 7,9 százalékot ért el. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink