KSH: az első negyedévben Budapesten volt a legmagasabb a foglalkoztatási arány
Az első negyedévben a legmagasabb, 79,9 százalékos foglalkoztatási arány Budapestet, a legalacsonyabb pedig 66,3 százalékkal Somogy megyét jellemezte – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék – 2022 I. negyedév című kiadványából.

80 százalékos foglalkoztatással jár élen Budapest
A kiadvány szerint az év első három hónapban a foglalkoztatási ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal 74 százalékra nőtt országosan, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 4,5 százalékról.
Az egyes térségekben a munkanélküliségi ráta 0,8 és 9,5 százalék között szóródott. A legalacsonyabb Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben, a legmagasabb Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt.
Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forintot tett ki. A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 374 ezer, a szellemieké 642 ezer forintra bővült.
A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legmagasabb (756 ezer forint), Békés megyében pedig a legalacsonyabb (467 ezer forint). A fizikai foglalkozásúaknál a két szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (443 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (293 ezer forint) képviselte.
Március végén 251 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Éves szinten 4,3 százalékkal, 65 ezerre nőtt az üres álláshelyek száma az országban. A munkaerőpiac feszesebbé vált: tíz üres álláshelyre átlagosan 39 álláskereső jutott. A fővárost és a megyéket tekintve a két szélső értéket Budapest és Győr-Moson-Sopron megye, illetve Hajdú-Bihar és Somogy megye képviselte a tíz üres álláshelyre eső 13-13, illetve 89-89 álláskeresővel.
A kiadvány szerint Magyarországon március végén 1,9 millió vállalkozást tartottak nyilván, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A regisztrált magyarországi vállalkozások legnagyobb hányada, 23 százaléka budapesti székhellyel rendelkezett, míg a legkevesebb vállalkozás Nógrád és Tolna megyében volt, az országos szám 1,3, illetve 2 százaléka.
A gazdasági szervezetek az első negyedévben 1916 milliárd forint értékű új beruházást hajtottak végre, ez 14 százalékos növekedés éves összevetésben.
A beruházások egy lakosra jutó értéke Budapesten volt a legmagasabb 461 ezer forint, ez 2,3-szerese az országos átlagnak, ami 198 ezer forint. A lista másik végén Nógrád megye állt egy emberre jutó 67 ezer forintos értékkel.
A kiskereskedelem lakosságra vetített forgalma az első negyedévben átlagosan 337 ezer forint volt. Budapest 410 ezer forintos egy emberre jutó értékével vezette a rangsort, amelynek a végén 248, illetve 257 ezer forinttal Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,0 százalékkal nőtt, míg az előző hónaphoz képest változatlan maradt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés mind az előző év azonos időszakához mérten, mind az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal bővült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025 szeptemberében átlagosan 0,4 százalékkal elmaradtak az előző hónaphoz képest és 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A döntések 89%-a a nőké, mégis úgy érzik, figyelmen kívül hagyják őket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

