KSH: az előzetesen közöltnél is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat 0,3 százalékponttal nagyobb a március 5-én kiadott első becslésnél.
Az erősebb növekedést a tartós fogyasztási cikkeket is tartalmazó nem élelmiszerjellegű iparcikkek eladásának 12,5 százalékos növekedése okozta a korábban jelzett 11,6 százalék helyett.
A bútorok és műszaki cikkek eladása 20,3 százalékkal, a számítástechnikai és egyéb iparcikkeké 9,2 százalékkal, az illatszereké 16,0 százalékkal emelkedett. A használtcikkek forgalma 16,7 százalékkal, míg az árucikkek széles körére kiterjedő és a kiskereskedelmi forgalomból 4,2 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 24,7 százalékkal emelkedett.
Az előzetes adatnál 0,1 százalékponttal magasabb, 4,5 százalékos volt az élelmiszer forgalom növekedése is. Ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek eladási forgalma 4,1, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,6 százalékkal nőtt.
Az üzemanyag-fogyasztás az előzetesen jelzett 8,1 százalékkal nőtt.
A forgalom 47 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott – közölte a KSH.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 774,6 milliárd forint volt, ami – mindazonáltal – tavaly február óta a legalacsonyabb érték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >