KSH: augusztusban jobban nőtt az export az importnál
Az export euróban mért értéke augusztusban 2,7 százalékkal, az importé 1,2 százalékkal nőtt. Az áruforgalom kiviteli többlete 60 millió euró volt, 122 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva, amikor kivételesen 62 millió euró deficit volt – jelentette csütörtökön második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az aktívum 23 millió euróval több az első becslésben közölt értéknél, amikor 0,1 százalékponttal kisebb exportnövekedést és ugyanannyival nagyobb importemelkedést jelentett a hivatal.
Az év első nyolc hónapban az export 3,7 százalékkal, az import 5,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával szemben. Az exporttöbblet 3,349 milliárd eurót tett ki, 954 millió euróval csökkent.
A gépek, szállítóeszközök exportja 6,1 százalékkal, az import 6,2 százalékkal nőtt és 7,907 milliárd euró exporttöbbletet termelt az első nyolc hónapban. A közúti járművek exportja 12,1 százalékkal, importja 1,4 százalékkal nőtt és az exporttöbblet 6,107 milliárd euróra nőtt. Annak ellenére, hogy az energiafejlesztő gépek és berendezések exportja 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg az import 4,2 százalékkal nőtt, a forgalom még mindig 2,716 milliárd euró aktívumot hozott. A fémmegmunkáló és szakipari gépek 1,196 millió importtöbblettel rontották az egyenleget.
Az élelmiszerek külkereskedelme az export 7,7 százalékos és az import 6,6 százalékos növekedése folytán 1,407 milliárd euró exporttöbbletet hozott, amiből 800 millió euró a gabonakereskedelemből eredt.
A feldolgozott termékek exportja 1,6 százalékkal elmaradt a tavaly első nyolchavitól, az import 3,2 százalékkal nőtt és 2,569 milliárd euróval meghaladta a kivitelt annak ellenére, hogy a gyógyszerek nettó exportja 739 millió euró, a gumigyártmányoké 569 millió euró aktívumot termelt. A vas és acél, valamint a színes és egyéb fémek importtöbblete viszont 2,590 milliárd euróra rúgott.
Az energiahordozók importja 11,3 százalékkal, 5,688 milliárd euróra nőtt, amit a kétmilliárd euró export csökkentett 3,671 milliárd deficitre.
Az Európai Unióba irányuló export 5,0 százalékkal, az import 2,2 százalékkal haladta meg a tavaly január augusztusit és 7,965 milliárd euró exporttöbblet származott belőle. A Németországgal lebonyolított kereskedelemben 2,391 milliárd euró aktívum keletkezett, az export 4,7, az import 2,4 százalékos növekedéséből. A Romániával folytatott kereskedelemben 1,769 milliárd euró, az Egyesült Királysággal 1,426 milliárd euró volt a nyolchavi többlet.
Az Ázsiába irányuló kivitel 14,2 százalékkal visszaesett, míg az import 19 százalékkal nőtt, az egyenleg 6,904 milliárd euró deficitet mutatott. Kínába 35,1 százalékkal zsugorodott az export és 18,3 százalékkal nőtt az import, a deficit 3,088 milliárd euróra nőtt, miután a behozatal negyedét sem fedte le az export. A Dél-Koreából 54,0 százalékkal nőtt a behozatal, míg a kivitel 14,2 százalékkal csökkent, így a deficit 1,557 milliárd euróra nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zúdul az importtojás az EU-ba: Ukrajna és az Egyesült Királyság adja a döntő részt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
