KSH: augusztusban is negatív maradt az infláció
Augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak mint egy évvel korábban, júliushoz képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal mérséklődtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest az üzemanyagok ára jelentősen, 11,4 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a fogyasztási főcsoportok közül a szeszes italok, a dohányáruk 1,9 – ezen belül a dohányárúk 3,8 százalékkal – és a szolgáltatások drágultak 1,1 százalékkal.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az üzemanyagok árcsökkenése jelentős, az éves mutatót ez húzta lefelé. Az élelmiszerek ára augusztusban havi alapon csökkent az idényáras élelmiszerek árcsökkenésének hatására, a sertéshús árában azonban harmadik hónapja jelentős emelkedést mértek.
A jelentés szerint az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal lett alacsonyabb a júliusinál, a burgonya 16,8, a zöldség 4,9, a gyümölcs 1,1 százalékkal lett olcsóbb. A sertéshús viszont 2,7 százalékkal drágult, de az áfacsökkentéssel 11,6 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júliusban.
A következő hónapokban a fogyasztói árakra hatással lesz a dohányáruk árának szeptemberi emelése, ami azonban nem azonnal jelenik meg az árindexben – tette hozzá Mináry Borbála.
Éves összehasonlításban 4. hónapja csökkent az átlagos árszint, az előző hónaphoz mérve négy hónap után másodszor csökkent a fogyasztói árak átlaga.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 1,2 százalék volt augusztusban, ugyanúgy mint egy évvel és egy hónappal ezelőtt is.
Augusztusban az élelmiszerekért 0,6 százalékkal többet kellett fizetni mint egy évvel korábban, ezen belül a cukor ára 24,3, az étolajé 7,8, az idényáras élelmiszereké-burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 6,4 százalékkal nőtt, a tojásé 5,5, a tejé 4,6 százalékkal csökkent.
A szolgáltatások 1,1, a ruházkodási cikkek 0,6 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkek ára nem változott. Az egyéb cikkekért – gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek – 4,1, százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal csökkent.
Az előző hónaphoz képest az élelmiszerekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 4,7 százalékos árcsökkenésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal nőtt. A sertéshús 2,7, a cukor 2,4, a sajt 0,8 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatásokért szintén 0,1 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül – a nyári főszezonból adódóan – az üdülési szolgáltatásokért 2,5 százalékkal.
A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára összességében nem változott. Az egyéb cikkek ára 1,7, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,8 százalékkal csökkent. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >