KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
Augusztusban a termék-külkereskedelmi aktívum 557 millió euró volt, az egyenleg 263 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel volumene 4,4 százalékkal, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,7 százalékkal haladta meg a 2025. júliusit, az importé pedig 1,1 százalékkal elmaradt attól – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban a kivitel értéke 10,2 milliárd euró (4043 milliárd forint), a behozatalé 9,6 milliárd euró (3822 milliárd forint) volt.
Euróban kifejezve az export értéke 5,3 százalékkal, az importé 8,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Naptárhatással kiigazítva, a kivitel volumene 0,1 százalékkal, a behozatalé 0,3 százalékkal emelkedett.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,5 százalékkal, a behozatalban 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 3,2 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 0,4 százalékkal gyengült, a dollárral szemben 5,0 százalékkal erősödött.
A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 4,4 százalékkal, importvolumene 3,2 százalékkal csökkent. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kiviteli oldalon 2,4 százalékponttal fokozta a teljes export, a behozatalban 1,4 százalékponttal erősítette a teljes import volumencsökkenését.
A feldolgozott termékek exportvolumene 11 százalékkal, importvolumene 9,6 százalékkal visszaesett. A feldolgozott termékek árufőcsoport exportban 3,4 százalékponttal fokozta a teljes kivitel, az importban 3,6 százalékponttal erősítette a teljes behozatal volumencsökkenését.
Az energiahordozók exportvolumene 43 százalékkal, az importjuké 14 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az energiahordozók forgalombővülése exportoldalon 1,7 százalékponttal, importoldalon 1,4 százalékponttal fogta vissza a teljes forgalom volumencsökkenését.
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 2,2 százalékkal, a behozatalé 1,4 százalékkal csökkent. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás exportban 0,2 százalékponttal, importban 0,1 százalékponttal gyorsította a teljes forgalom volumencsökkenését – sorolta a KSH.
A jelentés beszámol arról, hogy az EU tagállamaiba irányuló kivitel volumene 5,7 százalékkal, az onnan érkező behozatalé 6,3 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 114 millió euróval javult a 2024. augusztusi egyenleghez képest, 695 millió eurós többlet keletkezett. Az export 74, az import 71 százalékát bonyolította le Magyarország ebben a viszonylatban.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 4,7 százalékkal, a behozatalé 1,5 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 149 millió euróval javult, 138 millió eurós passzívumot mutatott.
Január-augusztusban a kivitel értéke 97,3 milliárd euró (39 198 milliárd forint), a behozatalé 90,2 milliárd euró (36 331 milliárd forint) volt. A kivitel volumene 0,2 százalékkal, a behozatalé 1,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A termék-külkereskedelmi mérleg 920 millió euróval javult, a többlet 7,1 milliárd euró volt.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,1 százalékkal, a behozatalban 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A cserearány 2,2 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 3,1 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 0,8 százalékkal gyengült – tette hozzá a KSH.
Kapcsolódó cikkeink
Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődhet tartósan a jegybanki toleranciasávba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint 600 tonna műanyaghulladék spórolható meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >