KSH: augusztusban 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tizenegy százalékkal drágult a burgonya egy év alatt
Az elemzők 4,7 százalékos éves bázisú inflációs indexet vártak augusztusra a júliusi 4,6 százalék után.
Az elmúlt egy évben a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a KSH.
A maginfláció 0,1 százalékponttal 3,6 százalékosra nőtt.
Az élelmiszerek ára egy év alatt 3,7 százalékkal nőtt augusztusra, ami 0,6 százalékponttal magasabb a júliusinál. Az étolaj ára 30,6 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 9,2 százalékkal, a margariné 9,1 százalékkal, a baromfihúsé 8,9, a liszté 8,2, a büféáruké 7,2 százalékkal, az éttermi étkezésé 7,0 százalékkal emelkedett. A burgonya 11,3 százalékkal drágult tavaly augusztushoz képest, pedig júliusban még 6,0 százalékkal olcsóbb volt, mint egy éve. A friss zöldségek ára 11,8 százalékkal volt magasabb, a friss gyümölcsök viszont a KSH mérése szerint 3,2 százalékkal olcsóbbak lettek, ám júliusban még 7,4 százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt.
Az üzemanyagok 21,7 százalékkal kerültek többe, mint tavaly augusztusban, ami 1,9 százalékponttal nagyobb emelkedés az előző havinál. A dohányáruk 17,0 százalékos éves drágulása viszont 1,1 százalékponttal mérsékeltebb a júliusinál. A szeszes italok árának 2,7 százalékos emelkedésével a szeszes italok és dohányáruk árucsoportjánál 10,5 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH.
A tartós fogyasztási cikkekért 4,4 százalékkal kellett többet fizetni, ami 0,6 százalékponttal magasabb a júliusi drágulásnál. Ezen belül a szobabútorok 10,8 százalékkal, az ékszerek 10,5 százalékkal, a konyha és egyéb bútorok 8,3 százalékkal, az új személygépkocsik 7,9 százalékkal kerültek többe.
A szolgáltatások ára az átfogó mutatóval megegyező mértékben, 4,9 százalékkal nőtt. Ezen belül viszont a teherfuvarozás tarifái 7,9, a postai szolgáltatásoké 7,2 százalékkal, az üdülési szolgáltatásoké pedig átlagosan 9,8 százalékkal – a külföldiek 14,9, a belföldiek 5,1 százalékkal – nőttek.
Az év első nyolc hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal, ezen belül augusztusban 4,4 százalékkal emelkedtek – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >