KSH: augusztusban 2,9 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma
Augusztusban a külföldi vendégek száma 2,7 százalékkal emelkedett, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma viszont 0,2 százalékkal csökkent. A belföldi vendégek száma 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a vendégéjszakák száma 5,7 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyeken összesen 4,547 millió vendégéjszakát töltöttek a vendégek, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele augusztusban 63,261 milliárd forintot tett ki, 12,2 százalékkal többet a tavaly augusztusinál. Ezen belül a szállásdíjbevételek 11,1, a vendéglátásból származó 47,8 százalékkal nőtt, az egyéb forrásból származó bevételek pedig 13,6 százalékkal visszaestek.
A szállodák szobakihasználtsága 2,0 százalékponttal 75,8 százalékra emelkedett egy év alatt. Egy szoba átlagos napi ára 8,5 százalékkal volt magasabb, mint tavaly augusztusban és 22 ezer 900 forintra rúgott. A szálláshelyek egy szobára jutó napi összes bevétele (TREVPAR) 27 ezer 800 forint volt, 13,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ebből 17 ezer 300 forintot tett ki a szállásdíjbevétel (REVPAR), 11,4 százalékkal nőtt.
Augusztusban 36,6 százalékkal nőtt a kínai vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma és 18,2 százalékkal az Egyesült Államokból érkezetteké. Az Ukrajnából eredő forgalom 40,8 százalékkal, Romániából 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Csehországból 3,8 százalékkal nőtt, Szlovákiából viszont 5,7 százalékkal, Lengyelországból 4,4 százalékkal csökkent a forgalom. A német, osztrák, olasz és holland turisták, rendre, 6,0, 1,3, 3,6 illetve 19,9 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek a magyarországi szálláshelyeken, mint tavaly augusztusban.
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok 1,4 százalékkal kevesebbet, 3,2 milliárd forintot fizettek a kereskedelmi szálláshelyeken.
Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 4,0 százalékkal több, összesen több mint 22 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 3,1, a belföldiek 4,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző év azonos időszakában.
A szállodák szobakihasználtsága 2,2 százalékponttal 61,8 százalékra emelkedett. A szálláshelyek összes bevétele 9,2 százalékkal 339,9 milliárd forintra nőtt, ebből a szállásdíjbevétel 202,977 milliárd forintot tett ki, 7,4 százalékkal nőtt a tavalyi első nyolc hónaphoz mérve, a vendéglátás bevétele 29,9 százalékkal, 76,9 milliárd forintra emelkedett, az egyéb árbevétel pedig 4,7 százalékkal 60,05 milliárd forintra csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése
Július végén elindul a budai városkép egyik meghatározó épülete, a…
Tovább olvasom >Ha sárga a mosogatószivacsod… – A nap képe
…akkor ajánlunk egy tárolóeszközt hozzá: egészen biztos mindig vidám lesz…
Tovább olvasom >