KSH: átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben
A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől – jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.
A mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték, ami a bruttó hazai termék (GDP) éves számításában az ágazatot képviseli, 14,9 százalékkal maradt el az elmúlt évitől. A 12,2 százalékos éves áremelkedéssel együtt számolva a mezőgazdaság folyó áron számított termelési értéke 4,5 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál.
Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt.
Az első előzetes adatok szerint a gabonafélék kibocsátása összességében 15,8 százalékkal csökkent. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza a KSH szerint.
Az ipari növények kibocsátása 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől, a napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké 2,6 százalékkal, a gyümölcsféléké 3,2 százalékkal, a burgonyáé 5,0 százalékkal csökkent.
Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt.
A kibocsátás volumenének 6,1 százalékos csökkenése mellett az árak 4,3 százalékkal emelkedtek, így a mezőgazdasági ágazat szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal mérséklődött.
A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan, 0,6 százalékkal lett alacsonyabb. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavítószerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Pogátsa Zoltán a magyar gazdaság állapotáról: Sem aranykor, sem apokalipszis
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >