KSH: áprilisban 2,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak. A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak következtében 16,4 százalékkal csökkent egy hónap alatt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elemzők is 2,4 százalékos inflációt vártak áprilisra a márciusi 3,9 százalék után.
A fogyasztói árak márciushoz képest átlagosan 0,6 százalékkal mérséklődtek.
Az éves maginfláció az előző havival megegyező 4,3 százalékos maradt.
Az üzemanyagok árának az olajárak hatására bekövetkezett 16,4 százalékos havi csökkenése önmagában 1,1 százalékponttal járult hozzá a fogyasztóiár-index egyhavi csökkenéséhez – közölte a KSH.
Márciushoz viszonyítva áprilisban az idényáras élelmiszerek 6,2 százalékkal drágultak, ezen belül a burgonya ára 5,3 százalékkal, a friss zöldségeké 1,4 százalékkal, a gyümölcsöké 11,5 százalékkal emelkedett. A párizsi és kolbász ára 3,5 százalékkal, a csokoládé, kakaóé 3,4, a sertéshúsé és a tojásé egyformán 2,8-2,8 százalékkal, a liszté 2,0, a baromfihúsé 1,5 százalékkal lett magasabb, mint márciusban volt. A ruházkodási cikkekért 1,4, a dohányárukért 1,5 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal csökkent, ezen belül – az ingyenessé tett közterületi parkolás hatására – az autópályadíj, illetve gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 22,5, a lakbér pedig 2,4 százalékkal mérséklődött.
Tavaly áprilishoz viszonyítva a járműüzemanyagok ára 22,7 százalékkal csökkent.
Az élelmiszerek ára 8,7 százalékkal nőtt, 1,1 százalékponttal gyorsabban a márciusinál. A sertéshús ára 28,9, a párizsi, kolbász ára 22,3 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 12,5 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek 15,1 százalékkal drágultak, miután a friss gyümölcsök ára 30,8 százalékkal emelkedett. A cukor ára 14,1 százalékkal lett magasabb.
A szeszes italoké 3,4 százalékkal, a dohányáruk ára 11,1 százalékkal emelkedett.
A szolgáltatásokért 3,0 százalékkal kellett többet fizetni, mint tavaly áprilisban, ami a márciusinál 0,8 százalékponttal mérsékeltebb éves áremelkedés a parkolási díjak megszüntetése jóvoltából, mert az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 21,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szerencsejátékok ára 7,8, a lakbér pedig 5,6 százalékkal nőtt. A belföldi üdülés ára 7,0 százalékos áremelkedéssel szerepel a statisztikában, miközben gyakorlatilag nem létezett. A tartós fogyasztási cikkek és a ruházati termékek ára 0,1, illetve 0,2 százalékkal volt magasabb a tavaly áprilisinál.
A jelentéshez csatolt külön módszertani közleményben a KSH felhívta a figyelmet arra, hogy az új koronavírus okozta járvány a fogyasztói árak gyűjtését és a fogyasztóiár-index számítását is befolyásolja. A megnövekedett egészségügyi kockázatok miatt a megszokott helyszíni összeírásra nincs lehetőség, ezért alternatív árösszeírási módszerek – internetes gyűjtés, telefonos, illetve e-mailes felkeresés – alkalmazása szükséges. Egyes esetekben a megfigyelt árak hiánya miatt becsléseken alapuló pótlás is szükségessé válik, amit nemzetközi szervezetekkel és más országok statisztikai hivatalaival egyeztetve kialakított és elfogadott módszertant alkalmazva végez a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Virág Barnabás: továbbra is fegyelmezett inflációellenes politika indokolt
A globális befektetői hangulatot a decemberi kamatdöntés óta nagyfokú bizonytalanság…
Tovább olvasom >NGM: a kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására
A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának…
Tovább olvasom >Nincs jelentős változás a körte árában
A Világ Alma és Körte Szövetségének (WAPA) előzetes adatai szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új energiaszeletet vezet be a Mondelēz az USA-ban
A Mondelēz International BelVita Energy Snack Bites néven új terméket…
Tovább olvasom >Stagnált az eurózóna gazdasága a negyedik negyedévben
Az elemzői várakozásokkal szemben stagnált az eurózóna gazdasága 2024 negyedik…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >