KSH: a sertés- és a gyümölcsárak felpörgették a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedését
Tavaly novemberben elsősorban a gyümölcsök és a sertés felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt az októberi 2,3 százalékosról 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
A növényi termékek felvásárlási ára átlagosan 0,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év novemberében, ami 4,1 százalékponttal magasabb az októberi mínusz 3,5 százaléknál. A burgonya 3,4 százalékkal olcsóbb maradt az egy évvel korábbinál, míg októberben csak 0,4 százalékkal esett az ára. A legtöbb növényi terméknél emelkedett az árindex.
A gabonafélék átlagos árszintje 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év novemberében az októberi 8,1 százalékos árcsökkenés után. A búza ára 5,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az októberi 10,2 százalékkal szemben, a kukorica éves árindexe ugyanakkor az októberi 6,3 százalék után 7,0 százalékos csökkenést jelez, a rozs felvásárlási ára 5,4 százalékkal alacsonyabb, míg az előző hónapban 10,9 százalékkal volt olcsóbb éves összehasonlításban.
A gyümölcsök éves drágulása az októberi 14,6 százalékosról 36,0 százalékosra ugrott, amit a csemege szőlő 35,5 százalékos árzuhanása tompított, míg a szőlőfélék nélkül számolt gyümölcsárak 58,3 százalékkal voltak magasabbak, mert az alma ára, például, 69,6 százalékkal megugrott.
A zöldségfélék átlagos árszintje, hajszállal, 0,1 százalékkal még elmaradt az előző novemberitől az októberi 2,9 százalékos visszaesését követően. A karfiol azonban 13,3, a paradicsom 11,2 százalékkal, a sárgarépa 8,1 százalékkal drágult, a vöröshagyma 17,1, az uborka viszont 6,3 százalékkal olcsóbb lett egy év alatt.
A vágósertések árának 42,8 százalékos emelkedése miatt az élőállatok felvásárlási ára átlagosan 18,5 százalékkal volt magasabb a 2018 novemberinél az októberi 37,8 százalékos drágulás után.
A vágómarha két hónap emelkedés után ismét elmaradt 2,3 százalékkal az egy évvel korábbi árától, a juhok viszont 10,8 százalékkal drágultak éves összehasonlításban, míg októberben 2,9 százalékos volt az áremelkedés.
A tej felvásárlási árának emelkedése az októberi 7,2 százalékosról 4,8 százalékosra szelídült, a tojás pedig 0,9 százalékkal még olcsóbb, mint egy éve volt, de októberben még 3,5 százalékkal adtak érte kevesebbet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >EUDR országértékelések – avagy melyek az erdőirtás szempontjából kockázatos országok
Az Európai Bizottság május 23-án közzétette az EUDR (erdőírtás mentes…
Tovább olvasom >