KSH: a külkereskedelmi többlet 6,4 milliárd euróra rúgott tavaly
A múlt év egészében 4,2 százalékkal nőtt a kivitel és 4,7 százalékkal a behozatal euróban számolt értéke, a kereskedelmi mérleg 6,402 milliárd euró többlettel zárt, ami alig 153 millió euróval kisebb a 2013-asnál – jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A február elején közölt első becsléshez képest a felülvizsgált export 0,3, az import 0,4 százalékponttal nagyobb növekedést mutatott, az egyenleg pedig 97 millió euróval kisebb lett.
A külkereskedelmi termékforgalom forint árszínvonala 2013-hoz viszonyítva kivitelben 1,1 százalékkal emelkedett, a behozatalban szinte nem változott, mindössze 0,1 százalékkal emelkedett. Így a cserearány 1,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 4,0, a dollárhoz képest 3,9 százalékkal értékelődött le – jelentette a KSH.
Az év utolsó hónapjában az export 9,0, az import 7,3 százalékkal nőtt, jelentősen felgyorsulva az előző havi 3,4, illetve 3,4 százalékos ütemről. A 345 millió euró decemberi mérlegtöbblet 120 millióval haladta meg az egy évvel korábbit.
A teljes kivitel 54,6 százalékát képviselő gépek és szállítóeszközök kivitele euróban számolva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ezzel meghatározó volt a növekedésben. A külkereskedelmi volumen növekedését az év egészében a hazai autógyárak és az autóipari beszállítók emelkedő termelése határozta meg a közúti járművek exportja 31,8 százalékkal nőtt tavaly. A feldolgozott termékek kivitele 3,7 százalékkal haladta meg 2014-ben az egy évvel korábbit, az élelmiszerek kivitele pedig 0,9 százalékkal elmaradt attól, döntően a gabonakivitel 5,0 százalékos visszaesése miatt.
Importban a gépek behozatala 5,4, a feldolgozott termékeké 6,1 százalékkal nőtt 2013-mal összevetve.
Az energiabehozatal euróban 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg az árak 7,9 százalékkal csökkentek és így az import volumene 12,8 százalékkal nőtt. Az energiaimport mintegy felét adó kőolaj és kőolajtermék importvolumene a második negyedévtől töretlenül nőtt, így az időszak végére mintegy 5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kőolaj és kőolajtermék behozatalának relációs szerkezete megváltozott, az orosz beszerzések csökkenését az iraki és uniós szállítmányok pótolták – közölte a KSH.
A kivitel 78, a behozatal 75 százaléka az Európai Unió többi tagországával bonyolódott le. Ebben a relációban a kivitel 5,6, a behozatal 9,6 százalékkal nőtt, a 7,474 milliárd eurós tavalyi kereskedelmi többlet 1,623 milliárddal kisebb az előző évinél.
Az Európai Unión kívüli export 3,6, az import 9,6 százalékkal csökkent, a kereskedelmi mérleg szerény, 98 millió euró aktívumba fordult az előző évi 479 milliós deficitből. Ezen belül viszont az ázsiai országokkal lebonyolított forgalomban 631 millió euróval 4,658 milliárdra nőtt az importtöbblet, miután az export 9,0 százalékkal csökkent az import viszont 2,1 százalékkal nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >A GVH kész beavatkozni az élelmiszerek piacán zajló folyamatokba
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >