KSH: a GDP 3,4 százalékkal nőtt az első negyedévben
Az elemzők várakozásával csaknem megegyezően, 3,4 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A naptárhatástól és egyszeri rendkívüli tényezőktől megtisztított adatok szerint 3,1 százalékos volt a GDP éves növekedése, míg az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés. A KSH értékelése szerint a növekedést alapvetően az ipar teljesítményének javulás okozta.
A múlt év negyedik negyedévében ugyanígy 3,4 százalékos volt a növekedés éves üteme, az előző negyedévhez hasonlítva pedig 0,9 százalékkal nőtt a GDP. Tavaly az ország gazdasági teljesítménye 3,6 százalékkal haladta meg a 2013-ast.
Elemzői várakozások szerint az idei első negyedévben nem lassult a gazdasági növekedés üteme. A konszenzus szerint 3,5 százalékos növekedést vártak a szakértők, bár a prognózisok széles sávban, 2,8 és 4,2 százalék között szóródtak.
Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a növekedésben az iparon belül a járműgyártás, az elektronikai termékek gyártása, és az élelmiszeripar bővülése volt meghatározó. Az építőiparban nőtt az egyéb építmények építése, az útépítési, vasút-felújítási munkák és közműfejlesztések, a szállítás, és a szolgáltató ágazatok – kivéve a pénzügyi szolgáltatásokat – is jól teljesítettek az első negyedévben – jelezte.
Az első negyedéves részletes adatokat június 5-én teszi közzé a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >