KSH: a GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 14. 12:50

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorsbecsléséből.

ksh

Murai Bálint, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: alapvetően a mezőgazdaság, az ipar, ezen belül a járműgyártáshoz kapcsolódó ágazatok, valamint az építőipar teljesítményének bővülése okozta a növekedést. A tavalyi alacsony bázis szintén szerepet játszott az idei harmadik negyedévi adatban.

A második negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett a GDP éves összevetésben. Ezt megelőzően legutóbb 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP éves összehasonlításban.

A KSH csütörtökön közölt adatsorából kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 0,1 százalékos második negyedévi GDP-növekedést 0,4 százalékra, az első negyedévi növekedést pedig 0,6 százalékról 0,9 százalékra változtatta a KSH a felülvizsgált adatok alapján. A tavaly harmadik negyedévi adatot stagnálásról (100,0 százalék) ismét 0,2 százalékos csökkenésre változtatta a KSH, amiből az következik, hogy a múlt év második negyedévétől technikai recesszió volt Magyarországon a 2012-es esztendő végéig.

A felülvizsgált adatok nem változtattak azon, hogy 2012-ben a GDP 1,7 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 1,6 százalékkal nőtt 2010-hez viszonyítva.

A GDP mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind a naptárhatás kiszűrésével 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos növekedést mutatnak.

2013 első három negyedévében a gazdaság a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 0,7 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított mutató szerint pedig 0,6 százalékkal emelkedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink