KSH: 8,2 milliárd euróra csökkent a külkereskedelmi többlet 2017-ben
Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tavalyi év egészében a kivitel euróban 8,4, a behozatal 11,1 százalékkal emelkedett a 2016-os adatokkal összevetve.
Tavaly decemberben az export és az import euróban számolt értéke egyformán 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a havi exporttöbblet 12 millió euróval 502 millió euróra nőtt.
A jelentés hozzátette, tavaly decemberben kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban.
2017-ben az export értéke meghaladta a százmilliárd eurót 100,774 milliárd euró volt 7,784 milliárd euróval több az egy évvel korábbinál, ami egy közepes hónap teljesítményével megegyező összeg. A 92,536 milliárd értékű tavalyi import 9,271 milliárd euróval volt nagyobb az előző évinél.
2017 decemberében az export egész évben a legalacsonyabb, 7,461 milliárd euró volt, éppen úgy, mint a 6,959 milliárd euró havi import, amely csak 2 millióval maradt el az áprilisi értéktől. Az elmúlt év utolsó hónapjában a kivitel 77, a behozatal 76 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország, tette hozzá a KSH.
A külkereskedelmi termékforgalom tavaly decemberi és egész éves részletes adatait március 2-án teszi közzé második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 2,6, az előző hónaphoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött az ipari termelés májusban
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az…
Tovább olvasom >Az elmúlt húsz év leggyengébb kajszitermése várható idén
A KSH adatai szerint Magyarországon a kajszi termése 10–25 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >A fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük
Az élet nagy mérföldkövei, mint az érettségi vagy a karrier…
Tovább olvasom >