KSH: 5,9 százalékkal nőttek a beruházások 2019 negyedik negyedévében
A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest, 2019 egészében, az eddigi leggyorsabb – 14 százalékos volt a bővülés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miközben a negyedéves bővülés jelentősen mérséklődött elsősorban a nagysúlyú feldolgozóipar – azon belül részben a járműgyártás – beruházásainak visszaesése miatt, a szolgáltatási ágak többsége jobban teljesített az átlagnál – írta a KSH.
Tavaly a negyedik negyedévben a beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 0,3 százalékkal, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 56 százalékkal haladta meg.
A beruházási teljesítményérték több mint hattizedét képviselő építési beruházások 8,9 százalékkal, a közel négytizedét kitevő gép- és berendezés beruházások pedig 1,6 százalékkal bővültek tavaly a negyedik negyedévben Mind az építési, mind a gépberuházások növekedési üteme jelentősen elmaradt a korábbi időszakokétól.
A beruházási teljesítmény 56 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagához képest jóval kisebb ütemben, 5,6 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a megelőző negyedévi stagnálást követően 9,9 százalékkal bővült a volumen.
Tavaly a negyedik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét kitevő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben 5,5 százalékkal visszaestek.
Tavaly egész évben az előző évhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 14, ezen belül az építési beruházásoké 16, a gép- és berendezés beruházásoké 11 százalékkal nőtt. A beruházások közel hattizedét jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 20, a költségvetési szerveknél 11 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 16, az ingatlanügyletek területén 17, a szállítás, raktározásban 15 százalékkal nőtt a beruházások volumene. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások hattizedét tette ki.
A fejlesztések a legnagyobb mértékben a kis súlyú víz- és hulladékgazdálkodásban nőttek, 39 százalékkal, és kiugró növekedést regisztráltak a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban (33 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén is (32 százalék).
Mindössze az információ, kommunikáció és az oktatás területén realizálódott az egy évvel korábbinál alacsonyabb teljesítmény. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >