KSH: 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első három negyedévben a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 6,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában, a nyers index 6,3 százalékos növekedést jelez – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szeptemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,1, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 7,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,6 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
Az adatok tanúsága szerint a szeptemberi forgalom közepesnek tekinthető, alacsonyabb az első kilenc havi átlagnál és az augusztusi 6,3 százalékos nyers, illetve 6,8 százalékos naptárhatással kiigazított indexnél. A nem élelmiszerjellegű iparcikkeket árusító boltok szeptemberi forgalma 2,5 százalékponttal maradt el az előző havi 10,1 százalékos éves növekedésétől és március óta a leggyengébb adat. Az élelmiszer kiskereskedelemben 1,4 százalékkal lassult az éves növekedés az előző havi 4,5 százalékról. Az üzemanyag forgalom szintén 1,4 százalékponttal alacsonyabb éves növekedést mutatott az augusztusinál, amiben szerepet játszhatott az árak szeptemberi 1,3 százalékos havi, és 14,9 százalékos éves emelkedése.
Kiskereskedelmi forgalom szeptemberi részletes adatait november 23-án közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a vendégek száma (közel 1,1 millió) 4,6, a vendégéjszakáké (2,4 millió) 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az unióban és itthon is emelkedett a bárány ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

