KSH: 5,4 milliárd euróhoz közelít a féléves külkereskedelmi többlet
Az első félévben 9,9 százalékkal nőtt az export és 11,3 százalékkal az import euróban számolt értéke a múlt év azonos időszakához képest. Az import érzékelhetően nagyobb növekedési üteme ellenére a kereskedelmi mérleg többlete mindössze 41 millió euróval csökkent és 5,377 milliárd eurót tett ki – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban a kivitel 4,5, a behozatal 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az aktívum 97 millió euróval 1,060 milliárd euróra csökkent.
Júniusban az export értéke 8,820 milliárd euró volt, alig maradt el a májusi 9,061 milliárdtól, amely minden idők második legnagyobb értékű exportja volt a márciusi 9,474 milliárd után. Eddig csak ebben a két hónapban volt 9 milliárd euró felett az kivitel havi értéke. A behozatal havi értéke 7,760 milliárd euró volt az előző havi 8,102 milliárd után. Éves összevetésben a kivitel 4,5 százalékos növekedése a stabilizálódás jele is lehet az előző hónapok jelentős kilengései után: márciusban és májusban 19,0, illetve 19,7 százalékos növekedést mért a KSH, míg áprilisban 1,9 százalékos csökkenést. Importban is hasonló görbe alakult ki a márciusi és májusi 21,3, illetve 18,7 százalékos emelkedés közben áprilisban a behozatal is megtorpant, 0,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban.
A júniusi egymilliárd eurót meghaladó aktívumnál csak tavaly júniusban volt nagyobb, 1,157 milliárd a havi mérlegtöbblet, amely most harmadszor lett millióban négyszámjegyű. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent az agrár-külkereskedelem aktívuma 2025 első három negyedévében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
