KSH: 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék 2019-ben
Az elmúlt évben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A GDP éves növekedése 2017-ben 4,3 százalék, 2018-ban 5,1 százalék volt.
A tavalyi negyedik negyedévben 4,5 százalék volt a gazdasági növekedés a nyers GDP-adat szerint. A szezonálisan, naptárhatással és más egyszeri hatásokkal kiigazított, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által jegyzett negyedik negyedévi növekedés 4,6 százalék volt. A harmadik negyedévhez képest 1,0 százalék volt a növekedés, alig kisebb a második és harmadik negyedévi 1,1 százaléknál.
A KSH tájékoztatása szerint a tavalyi negyedik negyedévben a növekedés főképp a piaci alapú szolgáltatásoknak volt köszönhető, de kisebb mértékben az ipar és az építőipar is hozzájárult.
A tavalyi negyedik negyedév részletes GDP-adatait február 28-án teszi közzé második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen drágább lett az alma Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánkban és az unióban is mérséklődött a vágósertés ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
