KSH: 4,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve – jelentette második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A korábban közölt index revízióját elsősorban a piaci alapú szolgáltatások vártnál kedvezőbb teljesítménye magyarázza – tette hozzá a KSH.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,6, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt.
Az első fél évben 4,6 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbinál.
A növekedéshez – súlyánál fogva – legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások 4,3 százalékos növekedése járult hozzá a második negyedévben.
A legjelentősebb, 7,7 százalékos növekedést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes teljesítménye 6,7 százalékkal bővült. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 5,2, a szállítás, raktározásé 3,8 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt, amit nagyrészt a pénzügyi közvetítési szolgáltatások közvetetten mért díjának javulása okozott, emellett a nem pénzügyi vállalatok és a háztartások hitel- és betétállománya is egyaránt emelkedett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke egy év zsugorodás után gyakorlatilag stagnált, alig 0,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A feldolgozóiparban hozzáadott értéke 4,0, az építőipar teljesítménye 23,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A mezőgazdaság öt negyedévi csökkenés után először járult hozzá az idei második negyedévben a gazdasági növekedéshez, 3,2 százalékkal nőtt a termelésben hozzáadott érték.
A GDP második negyedévi, 4,8 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,3, az ipar 0,8, az építőipar 0,9 százalékponttal járult hozzá.
A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,3 százalékkal emelkedett, ám ez alacsonyabb az előző két negyedévi 5,9, illetve 5,6 százalékosnál.
A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2 százalékkal csökkent, a közösségi fogyasztásé 1,9 százalékkal bővült. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,9 százalékkal emelkedett – közölte a KSH.
A bruttó állóeszköz felhalmozás (a beruházások) továbbra is jelentősen nőtt, a második negyedévben 15,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az első negyedévi 17,1 százalékot követően.
A külkereskedelmi forgalomban folyó áron az egy évvel korábbinál 104 milliárd forinttal alacsonyabb, 827 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 6,2, az import 7,5 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 5,9, a behozatal 8,4 százalékkal nőtt. Az idegenforgalmat is beleértve a szolgáltatások exportja 7,2 százalékkal, importja 3,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A második negyedévi GDP-növekedéshez a végső fogyasztás 2,8, a bruttó felhalmozás 2,6 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,5 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >A GVH kész beavatkozni az élelmiszerek piacán zajló folyamatokba
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >