KSH: 4,8 százalékkal bővült a GDP tavaly
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban 2,3 százalékkal nőtt a GDP Magyarországon, a kiigazított adatok szerint 4,4, illetve 2,2 százalékos volt a növekedés.
A tavalyi negyedik negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévi 4,9, illetve 5,2 százalék után.
Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal nőtt a GDP a múlt év negyedik negyedben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, az első és a harmadik negyedévi 1,3 százaléknál alacsonyabb és megegyező a második negyedévivel.
Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: 14 éves rekordnak számít a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedés, a negyedéves adatokban 2004 második negyedévében mértek a legutóbb hasonló növekedést.
A gazdaság növekedéséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Ezen belül jelentősnek mondta a belföldi kereskedelem és a szálláshely-szolgáltatás növekedését.
A nyers adatok szerint 2018 első negyedévében 4,5, a másodikban és a harmadikban egyformán 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a növekedés 4,9, 4,7, illetve 5,2 százalékos volt az első három negyedéves adat.
A tavalyi negyedik negyedév részletes GDP-adatait március 1-jén közli a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >OKSZ az inflációról: Ezt nem mi csináljuk!
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >