KSH: 4,4 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékos volt a gazdasági növekedés.
Éves összevetésben a piaci alapú szolgáltatások, különösen a kereskedelem és a turizmus járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez.
Az előző negyedévhez viszonyított volumenváltozás a múlt év utolsó negyedévében 0,1 százalékponttal nagyobb volt, de nyolcadik negyedéve jelez folyamatos növekedést. A tavalyi első negyedévi 1,4 százalékos adat kétéves csúcsot ért és azóta sem dőlt meg.
A 4,4 százalékos kiigazítatlan növekedés éppen megegyezik az előző negyedévi adattal, de az első negyedéveket tekintve 2014 óta – amikor szintén 4,4 százalékos volt – az idei a legmagasabb index. Az elmúlt tizenkét évben ennél magasabb növekedést egyszer jegyzett fel a statisztika, 2014 második negyedévében 4,7 százalékkal.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által figyelt szezonálisan és naptárhatással kiigazított idei első negyedévi adat 0,2 százalékponttal elmarad ugyan a tavalyi negyedik negyedévitől, de attól eltekintve az idei 4,7 százaléknál sem mért magasabbat 2004 óta a statisztika.
Az első negyedévi GDP részletes adatait június 5-én közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >