KSH: 42,3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma júliusban
Júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 18,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 74,9 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány hatására. Az eltöltött összes vendégéjszaka 42,3 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júliusban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A korlátozások május végi feloldását követően a belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött dinamikus növekedése júliusban is folytatódott, a vendégéjszakák száma a háromszorosára nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, 672 ezerről 2,108 millióra, ami tavaly augusztus óta a legmagasabb szám. Az összes vendégéjszaka 82 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.
A belföldi vendégek tízből 6 éjszakát szállodákban töltöttek, ahol a csökkenés mértéke 8,6 százalékos volt. A panziók a szállodákkal ellentétben 2,5 százalékkal több éjszakát regisztráltak mint tavaly júliusban – közölte a KSH.
A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 40,6 százalékkal csökkent, 37,503 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a szállásdíj-bevétel 42,4 százalékkal 23,247 milliárdra, a vendéglátásból származó bevétel 40,1 százalékkal 8,135 milliárd forintra esett vissza.
Az év első hét hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 55,9 százalékkal kevesebb, összesen 7,765 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 68,3 a belföldiek 44,1 százalékkal kevesebb (2,738, illetve 5,027 millió) vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 54,9 százalékkal csökkent és 137 milliárd forintot tett ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >