KSH: 38 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a negyedik negyedévben
A tavaly október-decemberi 3 hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3 százalékra emelkedett – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 52 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 9,5 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 24 ezerrel csökkent.
A foglalkoztatottak számának 38 ezres növekedéséből 12 ezer a munkanélküliek számának csökkenéséből, 26 ezer pedig a munkaerőpiacon frissen megjelent korábbi inaktív népességből eredet. A 15-74 évesek körében az aktivitási ráta, a munkaerőpiacon jelen lévő foglalkoztatottak és munkanélküliek együttes aránya 0,4 százalékponttal 63,0 százalékosra emelkedett. A 15-64 éves korosztályban 50 ezerrel, 1,718 millióra csökkent a gazdaságilag inaktív népesség, amiből alig 9 ezer növelte a munkaerőpiacon jelen lévők számát, 41 ezerrel pedig a korosztály lélekszáma csökkent.
A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 17 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 28,5 százalékra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves foglalkoztatottak száma 40 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 84,3 százalékra nőtt. Az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 700 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 2,1 százalékponttal, 57,7 százalékra emelkedett.
A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 24 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 77,6 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája demográfiai okokból nőtt 0,5 százalékponttal 63,1 százalékra nőtt, annak ellenére, hogy a foglalkoztatotti létszám 3 ezerrel csökkent.
A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 75,6 százalékra emelkedett Magyarországon. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,4, a nőknél 67,8 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben.
A 2019-es év egészét tekintve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 512 ezer volt, ami 43 ezerrel haladta meg az előző évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 70,1 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 68 ezerrel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 11 ezerrel volt magasabb, mint az előző évben, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezerrel csökkent.
A 15-64 éves férfiak foglalkoztatottsági rátája 1,0 százalékponttal, 77,3 százalékra, a nőké 0,7 százalékponttal 63,0 százalékra emelkedett.
A fiatalok foglalkoztatási aránya 0,5 százalékponttal, 28,5 százalékra csökkent, a legjobb munkavállalási korú 25-54 éveseké 0,4 százalékponttal, 84,4 százalékra, az 55-64 éves munkavállalóké pedig 2,3 százalékponttal, 56,7 százalékra emelkedett.
A 20-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal, 75,3 százalékra nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >NGM: a „150 új gyár” program segíti az ipari termelés helyreállását
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 márciusában az ipari…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >