KSH: 300 millió euróval nőtt az októberi exporttöbblet
Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az euróban számolt export növekedési üteme zsinórban harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben.
A kivitel euróban számolt havi értéke októberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de az import 9,572 milliárdos értéke is rekordnak számít. Az import ebben az évben március és szeptember után októberben harmadszor lépte át a 9 milliárd eurót, míg tavaly ez csak kétszer, októberben és novemberben fordult elő.
Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, a külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi többlet 2017-ben 1,647 milliárd euróval, tavaly 2,558 milliárd euróval csökkent az előző évhez képest, miután 2016-ban 9,725 milliárd euróval érte el eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén első tízhavi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti.
A külkereskedelmi forgalom októberi részletes adatait december 23-án közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zúdul az importtojás az EU-ba: Ukrajna és az Egyesült Királyság adja a döntő részt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
IWSR: Növekszik az alkoholmentes és funkcionális italok iránti kereslet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodó Nutri-Score: egyre több gyártó lép vissza Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
